Cikkek

Kínai befektetők magyar projekteket keresnek

Számos szervezet és cég foglalkozik a kínai-magyar gazdasági kapcsolatok koordinálásával. Tevékenységük nagyrészt abból áll, hogy feloldják azt a láthatatlan gátat, ami miatt nehezen találnak egymásra a kínai és a magyar vállalkozók, holott nyilvánvalóan számtalan területen lenne mód és szükség az együttműködésre.

Tipikusan ilyen nyilvánvaló együttműködésre ösztönző terület a magyar projektek (kidolgozott üzleti ötletek, találmányok) és a kínai befektetői tőke egymásra találása. 2014-ben nyitotta meg kapuit a Kínai-Magyar Investment Advisor Szolgáltató Kft., azt a célt szolgálva, hogy munkája által segítse a kínai befektetői csoportok tevékenységét Magyarországon és Európa szerte. A vállalat missziójának tekinti, hogy munkája, és a releváns szektorokban megvalósuló projektek által, az elsődlegesen Kínából Magyarországra irányuló beruházási törekvéseket segítse és támogassa hazánkban. Tevékenységét tekintve cégünk kutatja, és fenntartja a kapcsolatot az együttműködni kívánó projektmenedzserekkel, továbbá koordinálja, segíti és információval látja el a hazai és nemzetközi vállalatokat. A projektek kapcsolati rendszerének kiépítésében közreműködő háttérszervezetként támogatást nyújt az Európai- Kínai Kamarák és Kereskedelmi Társulások Befektetést Elősegítő Szövetsége (másnéven ECIPU).

 

Kamatoztatva eme kapcsolati tőkét, a Kínai-Magyar Investment Advisor Szolgáltató Kft. várja mindazon projekttulajdonosok jelentkezését, akik hosszú távú együttműködés keretében, a kínai befektetők által nyújtott tőke segítségével szeretnék projektjüket kivitelezni. Amennyiben Ön vagy cége rendelkezik együttműködés szempontjából releváns projekttel, úgy kérem ne habozzon keresni elérhetőségeimen.

A vállalat általi projektkiajánláshoz egy megadott szempontoknak megfelelő tartalmú, komplett projektcsomag szükséges magyar, angol és kínai nyelven.  A projektcsomag feltöltésre kerül egy internetes információs nyilvántartásba, amelyen keresni lehet a projektek között. A nyilvántartás a www.zxtzzx.com honlapon megtekinthető (kínai nyelvű). Kérdésként szokott felmerülni, hogy mi az igényelhető legkisebb összeg, és hogy kell-e önerőt biztosítani. Nincs minimális összeg. Sokféle befektető van, más-más tervekkel és igényekkel, bármilyen volumenű projekt érdekes lehet. Nem kell önerő. Ez nem kölcsön, nem banki hitel, hanem üzleti partnerség. Projektenként eltérő, hogy ez a partnerség miként valósul meg, ez már az egymásra talált befektető és a projekttulajdonos közötti tárgyalások eredményének a kérdése.

Megjelent a Magyar Üzleti Világ nyári számában.